a szél csak posta.
hivatal; felhők
és pocsolyák között.
az eső üzenet.
címzés nélküli
szabad-versek
cseppkönyvei...
álmodó szemek.
megannyi egybefolyó
távolság. átok.
áldás. szerelem!?.
a lélek se más.
mezítlábas lépés
egy fűszál felett.
https://www.youtube.com/watch?v=bcnWysA9gxo
tudom sokat hallgatok. azt mondod:
siker, család, szépség, akarat
s morcos magamból kifordítasz.
kedvességed mosolyt fest
gyermekként a szürke napokból
kimetsz és hegytetőkre ültet
- már alant a világ - s oly aprók
vagyunk, hogy észre sem vesz.
szeparációs szorongásaitól
talán nem is lát idáig el.
figyelem ahogy élvezetet markol
sovány vigasszá mázolt teste;
s beste este örömeiért mi mód
lohol be odalenn tereket... nyakszirtem
hajszálerein már egy dallam zsong
s látom, te is megnyugszol.
pléhdobozploretárokként szakítjuk a hajnalt
s ahogy a képről majd eltűnünk újra
a sorsra marad csendünk szaturációja
https://www.youtube.com/watch?v=ekLy0UeBXkE
átteszi a hang súlyát néma ívekre.
kopjafák korhadásainak zaja veri fel benne az árvaság jajait..hadakozik. tűz, víz, ég, föld.
a víz győz. elmossa a majáliszsongást.
a földig metszi vissza. az otthonig.
egy szeparált strófa csüng a maradás kilincsén.
énképét koherens kötésekig visszabontja...isa
por és némi feromon vetül a tükörre.
tekintetéből visszaköszön a völgy, a patak
...
fodrok széle. nem is. csak szél. felfut a dombra.
az alkonyodás ködeiben rágóssá mázgásul a levegő.
mellém ér, biccent. leülünk. csak úgy a fűre. nem fontos hogy beletörhet a ..
mi tudjuk már, a törésektől válunk önmagunkig azzá akiknek a szentenciák se láthatnak. csak az ilyen alkonyok szinkópái. a többi csend.
háttérzajok gyűlnek.
alkonylik a város.
köröttünk szűk utcák
kapják össze az árnyakat.
a pad komor körvonal...
sétálunk.léptünk nyomán a sötét.
kandeláberek felizzó
fénykatlanába fehérül
az esti merengés.
a sarkon túl a kukáknál
szegénység motoz.
melléérünk. megszorítod kezem.
az övében mocskos üveg.
zörren bennem a riadás.
mi sem vagyunk mások
csak egy-egy kába kutatás.
mögénk málló rettenések elől
egymásba kapaszkodunk!?
szorítod a kezem. tartozunk.
füst és gőz
(földszint alatti felszínlátszati mese
négykezesre hangszerelve )
...hatodik kávémba gyűlt keserűségem
kortyolom ha nem fulladok a sokadik
cigarettám füstjébe itt a padlók alatt,
honnan kitörni már talán képtelenség
pedig jobb lenne veled a holt-ág mellett
egy mólón lógatni lábam és játékos kis
halak ennék bőrömet és csak hangod hallgatnám
szemem lehunyva, megnyugodva veled
de itt csak felüljárók és szirénatűz emészti fel
a napot. a hal csak hallótávol a semmi
szegélyén és kóbor echó a létez' maga
cikornyás idillek zátonya. üres kerevet.
pedig Kanyárnál a híd tövében álmodik
a hold és pajkos pászmákkal hullám cikázik
Tiszánk lásd ide is idelátszik – két partja
barátságunk fogja közre és sodródunk benne
füst és gőz…örökre
csak elnézem fáradt arcod,
rajta mosolyod és szemedben a hitet
magadban és bennem, furcsa ahogy
erőd lopom el, érzed és kinevetsz,
mert ezzel te is erősebb leszel...
s a csészealj melletti hamuba
ujjbegyeddel rajzolod a végtelent
az ég azúrját rőt alkonnyá konvertálhatja most a táj;
mégis kilátszik palástja mögül a kökényszemű hajnal.
A másoknak monoton robot: felkel, mosdik, él
belőlünk kikopott. Helyére surrant az őszi nyár;
mit surrant? Nyargalt.
Béke van. A lét peremén – kártyavékony él –
Játszótér…lövészárkok, gépágyús kontrolált naivitás.
Kőr dámák és királyok…balga bubikkal nyomukban…
villog köréjük a semmi, s a rájuk aggatott kirakatsötét.
Nézzük ahogy mellettünk elsuhannak. A horizontnál
még alakjukkal tapaszként húzzák az
idő stóláját. Nekik valamiért
szürkület csak a nappal. Köröttünk…
az ég azúrját rőt alkonnyá konvertálhatja most a táj;
mégis kilátszik palástja mögül a kökényszemű hajnal.
Mondd lehet e földön a pokol?
Mikor álmatlan magány az éj
vagy mikor néma tűzszikra a csillag
Milliom szó dobol a homlokzárt térben
S sóhajgyermekként sírhat fel a lélek
Mondd lehet e földön a pokol?
Ahol egymás ellen fordulnak a
népek és embernek farkasa ember
lészen. Torokra megy. Állat. Hordává
csonkul s megalkuszik benne az igazság
Mondd lehet e földön a pokol?
Hol stréber, spion, áruló a hős
És elidőz Ady ugarán, az ősz ölén
rothadást teremve a haza asztalán.
Aknamunkás…nem is: hűbéres burzsoá.
Mondd lehet e földön a pokol?
Merjen szülni itt anya csecsemőt?
Tekinthet férfire a nő vértelen
ítéletek nélküli tiszta részegen?
Nem. Ez már nem Mária országa. Istenem.
Mondd lehet e földön a pokol?
És hangosan elmélkedhetem még ?
Mert e honban már sokszor volt, hogy a hang
Betiltva lett…zsibongó álom. Folyam…Add kezed!
Ezt még lehet.?! Tenyered öblén enyém …béke. Csendsziget
/ pásztora két száj
bennem-benned
az emberlélek fénye
még létet foszforeszkál
most csak vagyunk
hármasban. némán.
remegő karc a csend
megpihen a fejfán
2013. Szeged
mondom zsanér.
mosolyog. és bólogatva felel: zsáner.
és összeveszünk. legalábbis azt játszuk.
aztán nem megyünk vásárolni.
a boltívhez nem kell se zsanér se kapcsok
az idő se vásítja, hiába a vasfog
mondom Várda
mosolyog. és bólogatva felel: várna
na nem a tengerparti csak ahol majd a házunk...
még meg se vettük. aznap nem mentünk vásárolni.
azt mondja lesnek
mosolygok. igen. estek telnek majd
lesz verandánk előtte törökszegfű
és mind eljöhetnek. de addig... addig nekünk időtlenek
a tér boltíve alá hulló percek
olyan mintha egymásután vagy
kétszer fordult volna 180 fokot
és neki magyarázzák a körön belült.
és hogy mekkorát változott.
meg hogy : ha görbülne a téridő...
ő lehetett volna mondjuk Ono
sosem érdekelték a lehetett volnák, a körök
annál inkább a belső
a sugarak, a húr. az átló.
( ma valaki azt kérte tőle:
tedd fel azt a videót...tudod
amikor a sulizenekarral Hobót
...és ellenkezett, hogy az már elmúlt.
csak egy poros lelet az a mai
Ukrajnábúl)
átlóg valahogy a múltba így is
kilép a kapun balra indul.
sétál. talán három háznyit...
kezében a kamera megszokta már
hogy hirtelen felkapják ( nem is mérgelődik ) .
égre pillant túl a pamacsokon
nem virágot fotóz
és nem is az eget
csak az időrágta teret
min áthulltak a sós cseppek
nyolcvankárhány nyarálól
mikor a partról hazatérve
a kocsi csomagtartójából
előkerült a középen összecsukható camping
és ahogy Jani hangja suhan utána
meg se állt a kőfalig
a lejtő végén, a boltív alatt a falon túl
a Kásáig
erdő. csend... (otthon)
még talán köpött is egyet
mielőtt tüdejére tisztult a táj:
nem mindig jó a zajos világ.
és én mégis sokat sündörögtem arra
sosem vágott meg, a szétröppenő szikrák se
sértettek ( lábamon az égés a pannónia oka )
kék szeme örökkön rajtam. ( nagyapámnak sok sebe volt
nem akarta hogy nekem is... ) óvott.
a műhely ma pókhálós és üres. örök.
benne a kóbor zajok...
mostanában itt is hallom...itt
ahol lakom. átépítek. gipszkarton, illesztőcsavar
... betonozunk hamarosan.
azután, ha majd kész eladom.
( más azt mondhatná bolond vagyok.
lemondtam érte az apai örökrészem egy hányadáról...
de nem tudhatják hányadán állok )
eladom. határozott igeidő. sikerülnie kell.
különben magam is az ég kékjébe mosom tekintetem
mint az 'öregem'. ( amikor mosolyog a nap, ő nevet rám
a tiszta kékből. azt mondta az én szemem olyan, mintha felemelne
a vihar magához valamit a Tisza vizéből )
újjáépítem... eladó : kés,
villa....olló
kivert a víz
na nem az, ami
hanem az eső
Szekszárdnál már azt lestük
ahogy a szőlősök lába ködbeveszni
látszik...lát..látszódni
láthatósági mellényt kell a települések határain túl, még a ...'
( szabály..szabott...szabályozás.
árad a Duna. A bajai lehajtón túl vízben állnak a vetések)
fújt a szél. senki se látszott ki a növények mögül
csak mi tudtuk ki hol áll. mi, akik belülről néztük egymást,
az elhelyezkedést, a helyzetet.mi, akik be mertünk bújni a sorok közé
és nem csak azért, mert
fújt a szél...
a mérési adataink ma mind elsodorta volna
ha nem az agyunkba véssük őket
aztán vádaskodhattunk volna az összes ősnek
2013. jún. 24. Sükösd
"Hatalmas erő forrása, ha van az életünkben néhány olyan ember, akiknek minden érzésünket elmondhatjuk, és bízhatunk benne, hogy azután is szeretni fog, nem gázol a lelkünkbe bírálatával, ítélkezésével."
John Gray
most is azt vallom
amit akkor. a báj, a kellem az ajkak ívbe révülése
ne csak foncsor legyen...ha épp nem
az akkor legyen Nem. és maradjon egyenes.
a felhőktől terhes mély földszinteken
se járj hittelen hittel. tekinteted önmagad tükre
és ha benne csak olyan : semmilyen az idebenn
tedd hanyatt-ba a lelked és mélázz a mindenen
a -ság -ség és a képződés képlettelen...idegen?
megnem írt ihlettelen kacatversek, cetlin szöszök
valami talmi lom...kölökkorízű emlék kerül elő a dunsztból
ahogy ma lecsurog a frissen szedett meggylé a karunkon
emberből emberin... ( székkarfák a kútkáva iránt...)
el ne hidd hogy felnő valaha valaki is
az élet örök tanulás...és gyermeki hit
szerteszét már túl sok a csillogás.
a csillagoknak elég az éj.
szeretek olvasni, hosszasan merném ecsetelni miért
de a sok betűbába közt úgyis elvész a gyerek
ó hányszor ültem le didergő sorok közé megpihenni
vagy csak úgy, csak érezni hogy még élek
felfogni a rám zuhogó időtlenséget
Virágod sorait nagyon szerettem
megismeréseket adtak ...emberközelt.
( hiányoznak is ) rebbenéseit idézték
a hópihés télnek, a bazaltlépcsőknek a Zemplénben ahol Ő és én...
ünnep? ma mindenfelé gagyi tömegcikk
már akciósan is kapható
ráaggatott masniktól fuldoklik a bolygó
nincsen szükségem egyre sem
az enyém gyermekeink mosolyán lakik ...és
velem tart a ködökön is túlra kéz a kézben
évek óta már tele vannak vele a pixelhibás fotók
amikre mi írjuk a szépet
arra költők alkotnak : szót
te is elköltöd a rég nem használt kabát
zsebében talált aprót...és jobban örülsz tán
mint a sztaniolzizegős krémlikőrös máznak
amit csak úgy kapsz...az a varázslat
ötkor írta Tibi: misét mondanak Szegeden
hatkor Léleküdvért.
ültem a padon a park fái alatt mozdulatlan
maradt az idő ( levél se rezdült )
ültem és azt írtam nem megyek sehová.
" az ima mindenhonnan felér az égig"
nem csak a hűs templomhajók vezethetik kézenfogva
zegzugos folyosók falán fel...egészen a rózsaablakig
hiányoztam és jeleink mégis
levelekre karcolta a tér. szóval ott voltam. barátokkal
( Marinának annyira szüksége lett volna rám
mert a barátok egymáshoz fordulnak ha nő a sár )
s annál, ki elment rég. letették mélyre négy hosszú napja már.
lányok szaladnak a fák alatt, hívnak: gyere velünk
és egy homoktorta vár a homoktengeren.
lélekhomokszemekkel húznak apró kezek
és felszakadva a vanra mozdulok mégis
mert az idő meg nem áll. talán az is elér...
az égi kékig ( hetek óta az első szabad délután )
békévé szülte bennem magát a tovább
békévé...talán most azért nem mozdul
se levél, se lomb, se ág
szélcsend. csendszél. ezernyi zöld vitorla húzott a fényre tüllruhát
és árnyéklábaikon apró rezdülések suhantak törzsről törzsre át
egészen az alkonyig...s az estbe át
végigsuhant a házon
kétkerekűvel, mert hatalmas a tér
gyerekként biztos motorra vágyott
de a vágyakból alább adta rég.
megállt a mögöttem lévő hajónál
és hangosan belekérdezett a térbe:
"... hol is vannak a monitornövények? "
emlékszem Gina arcára abban a percben ráült
valami gyermekin tiszta rácsodálkozás
" mik vannak hol? " " a monitornövények. "
Gina aznap volt először
még azt se pontosan tudta melyik hajóban van ő maga
nemhogy azt, hogy...
" hármas hajó, jelölt sorok " - hallatszott messziről
Iza pontosított. Ő mindig mindenütt jelenvalóság
valóságosabban, mint bárki ott
hangja bezengi sokszor a csarnokot.
aztán a kérdező mintha már ott se lett volna
balra el
elsuhannak vele a szavak
blokkok, cetlik...sor : annyira mást jelentenek itt
a valóságban. nem megyek vásárolni
fontosabbak a hírek az intenzívről
" még lélegeztetik.... " " bevérzett a..."
" infarktus. lábon kihordott második..."
és ha ez egy boltban lenne belevehető lenne
valami versbe
de már az időre vetül tekintetem
tudom keveset...
de mennem kell.
előző őszön:
alagúttalan vonat.
út. watt. visszacsillanás
sosemtemplom Eger és Várad között
Isten ott lakott. (mert). ott.
10 előtt sosem gyúlt fény
a végeken. Apja szemében: sem....
az Ő szemében más a tér.
látszik benne a papság mindenik istene.
ó-görög és remete.
te ma is ő. ugyanaz a nézés.
ritkuló rétegződések vannak a mária képeken.
felénk is hűsek a mellékhajók.
s az ősök tekintetének kékje a végtelenen
fel. ad-na. ha-gy-ott.?!
gyerekként is sokat kérdeztem. most abbahagyom.
ma: hallgatni jöttem.
mesét. vádat. a kép alá akár.
józsefről, mirháról s arról:
sosem adná fel a csodát.
s hogy ősszel is nyílnak a hortenziák.
idáig az hittem csak embereket tör meg
és görbít lélekszirtekig vissza
tiszta hideg szótlan priznicekig
a csendig
de ma kezembe került és lecsordultak róla azok a napok
a pigmenthiányokon
szívig
akarommondani: Zelefánt :
felhőfutááááááááááás!
