átteszi a hang súlyát néma ívekre.
kopjafák korhadásainak zaja veri fel benne az árvaság jajait..hadakozik. tűz, víz, ég, föld.
a víz győz. elmossa a majáliszsongást.
a földig metszi vissza. az otthonig.
egy szeparált strófa csüng a maradás kilincsén.
énképét koherens kötésekig visszabontja...isa
por és némi feromon vetül a tükörre.
tekintetéből visszaköszön a völgy, a patak
...
fodrok széle. nem is. csak szél. felfut a dombra.
az alkonyodás ködeiben rágóssá mázgásul a levegő.
mellém ér, biccent. leülünk. csak úgy a fűre. nem fontos hogy beletörhet a ..
mi tudjuk már, a törésektől válunk önmagunkig azzá akiknek a szentenciák se láthatnak. csak az ilyen alkonyok szinkópái. a többi csend.
