felforgattad földem honom
hazám
kimetszetted
s magad köré növesztetted belőlem
gyökértelenségem félszein nevelődött
álmaim
s lettél símulón óvó otthontalanság
indáim lelked békéje körül
önmagamig kapaszkodhattak beléd
minden kevés már és épp elég
a levegő
a zsákban előhordott meleg
felfűti szobánk
s ahogy meghagyod nekem a teret
összeszorul a messze
átszitál a téli hajnalok ködén a máshol teste
és olyankor hiába szaladna elő
szélzilált avarból a nincsen
zizzenés lehet csupán utunk porán
hol tartasz és a közelség lélegzetéből
sarjadva újrakötsz
s valahányszor megroppan bennem az akarat
vagy a van továbbról lehull a kaccs
szívemig hajlítod vissza magad
